Medveszőlő tea elkészítése, mellékhatásai – 2+6 szempont

Medveszőlő tea elkészítése

Medveszőlő tea elkészítése

Az alsó húgyutak fertőzései (pl. hólyaggyulladás, húgycsőgyulladás) elleni harcban az egyik leghatékonyabb, természetes megoldást nyújtó gyógynövényünk, az orvosi, másnéven piros medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi (L.) Spreng) felhasználása körül sok a kérdőjel.

  • Így vannak, akik nem merik fogyasztani, de olyanok is akadnak, akik nem megfelelően használják. Ez azt eredményezheti, hogy nem érzik a medveszőlő jótékony hatását, sőt, hasfájást, hányingert okoz.
  • A medveszőlő az egyik legismertebb, jól bevált, a világ minden táján használt, természetes, alsó húgyúti fertőtlenítő gyógynövényünk, ami szerepel a Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) is, így úgy gondoltam, hogy ezzel az írással segítem eloszlatni a kételyeket.

A medveszőlő tea elkészítése során két dologra kell figyelni

1. Hideg vizes kivonás

Felhasználandó része a növény levele (Uvae ursi folium, orvosi medveszőlő levél), melynek fő hatóanyaga az arbutin (kb. 7%). Ezenkívül jelentős mennyiségű cserzőanyagokat is tartalmaz (10-20%), így ha a hagyományos módon, forrázatként készítenéd el a teát, ezek a cseranyagok a vízbe oldódnak, könnyen gyomorirritációt és keserű ízt okozva.

FONTOS: a fentiek miatt, a medveszőlő levél tea elkészítése hideg vizes kivonással (ún. macerátumként) történjen. Ezzel egyrészt csökkentheted ezeket a kellemetlen mellékhatásokat – hiszen így kevesebb cseranyag kerül a teába -, másrészt a fő gyógyerőt biztosító arbutin így is kivonható.

A medveszőlő levél tea elkészítése, lépésről-lépésre

Egy alkalomra 3 gramm szárított, felaprított levelet készíts el, ezen a módon:

  • 1,5 dl hideg vízzel öntsd le, takard le és hagyd így, 6-12 órán keresztül (a hideg vizes kivonáshoz ilyen sok idő kell).
  • A teát fogyasztás előtt szűrd le, de ne ízesítsd semmivel (mézzel, citrommal se), hiszen az negatívan befolyásolná a kivont arbutin hatásosságát.
  • Napi 3-4 alkalommal fogyaszd így a teát.
  • Az első adagot még reggel, éhgyomorra javasolt meginnod.
  • A lenti két képen láthatod, hogy készült az enyém:
A medveszőlő levél tea elkészítése, 12 órai áztatás után: leszűrés előtt, majd utána

2. Lúgosítás – a kúra további lépései

A medveszőlőben található arbutin és a többi, ún. hidrokinon-származék lúgos közegben tudja kifejteni antibakteriális hatását, amihez a vizelet lúgosítása (min. pH 8) szükséges. Emiatt a medveszőlő levél tea fogyasztása mellett, a kúrához, a következőket is szükséges betartanod:

  1. A kúra időtartama alatt kerüld a húsfogyasztást és egyéb savas ételeket, helyette növényi étrendre, növényi tejfogyasztásra térj át.
  2. A tea fogyasztása előtt mindig, napi 3-5 alkalommal egy késhegynyi szódabikarbónát oldj fel egy pohár vízben és idd meg, ezzel is hozzájárulva a lúgosításhoz.
  3. Ha lúgos ásványvizet is iszol napközben, az tovább segít.
  4. A megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra (2 liter / nap) is figyelned kell.

A kúra időtartama

Néhány napig, de legfeljebb 1 hétig tarthat a kúra. A medveszőlő tea elkészítése, fogyasztása mellett, a kúra 2-3. napjától kezdve, kezdj el vizelethajtó növényeket is teaként fogyasztani (pl. nyírfalevél, aranyvesszőfű). Ezzel további támogatást adsz a tisztulási folyamatnak.

FONTOS: Ha a kúra 3-4. napján nem tapasztalsz javulást, mindenképpen fordulj orvoshoz! A vizelethajtás egyik gyógynövénye az aranyvesszőfű, melyről erre a bejegyzésemre kattintva tudhatsz meg több információt.

A medveszőlő levél mellékhatásai – mire figyelj?

  1. Cserzőanyag-tartalma miatt előfordulhat gyomorfájás, hányinger, hányás.
  2. Gátolhatja az együttesen szedett gyógyszerek felszívódását – szintén a cserzőanyag-tartalma miatt.
  3. Ha sokáig fogyasztod, az májkárosodáshoz vezethet.
  4. Figyelj arra, hogy a vizeletet sötétre színezheti.
  5. A hidrokinon-származékok miatt, óvatossági okokból, vesepanaszok esetén, valamint várandós, szoptatós hölgyek, és 12 év alatti gyermekek ne fogyasszák.
  6. Férfiak esetében a hólyaggyulladás, húgyúti fertőzéses panaszok összefügghetnek a megnagyobbodott prosztatával is, ami – ha nem kezelik – még komolyabb problémákat okozhat. Ilyen panaszok esetén, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

15+1 NYUGTATÓ gyógynövény, 95 mellékhatása

A medveszőlő tea elkészítése, hatásai, mellékhatásai mellett, érdemes más, NYUGTATÓ gyógynövényünk ellenjavallatairól is tudnunk, mint amilyen a kamilla, diófalevél, macskagyökér, citromfű, rozmaring…

Összegyűjtöttem 15+1 NYUGTATÓ gyógynövény, 95 mellékhatását és biztonsági szempontját, amire figyelned érdemes: ide kattintva kérheted ezt az AJÁNDÉK tudáscsomagot.

A medveszőlő levél egyéb felhasználása

A medveszőlő tea elkészítése, fogyasztása helyett, ezt a gyógynövényt megtalálod tabletta, drazsé vagy akár oldat formájában is. Adagolásukról az egyes készítmények tájékoztatójában olvashatsz.

❓Hogy tetszett? Kérdésedet bátran tedd fel lentebb hozzászólásként!

Ha van olyan ismerősöd, akinek hasznos lehet ez a cikk, bátran küldd neki is! A megosztásokat is köszönöm.

További írásaimat az illóolajokkal kapcsolatban ide kattintva találod meg. Ha a gyógynövények érdekelnek, róluk itt olvashatsz bővebben.

Felhasznált szakirodalom: EU-monográfia

Facebook
Pinterest

“Medveszőlő tea elkészítése, mellékhatásai – 2+6 szempont” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Tóth Szilvia!
    Köszönöm az érthetö magyarázatokat,a gondos felvilágosítást.
    Valahol azt olvastam,hogy a medveszőlő levél tea egy évben csak ötször használhtó.
    Igaz ez?
    Köszönettel

    • Kedves Kati néni!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy segít az írásom.
      A medveszőlő levél tea hosszú távú adagolása májkárosodáshoz vezethet – tehát az biztos, hogy nem lehet folyamatosan szedni, szüneteket kell beiktatni. A tea csomagolásának címkéjén olvasható információk alapján érdemes eljárni, ha az orvos másként nem rendeli, és egyéni érzékenység nem lép fel.

      Mielőbbi jobbulást kívánok!
      Üdvözlettel: Tóth Szilvia

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

AJÁNDÉK letölthető útmutató:
15+1 NYUGTATÓ gyógynövény, 95 mellékhatása

– ha biztonságosan szeretnéd használni a nyugtató gyógynövényeket

– azonnal letölthető útmutató + 8 db e-mail

error: Ez a tartalom védett !!